A motiváció mítosza

Sokszor arra várunk, hogy ihletet vagy motivációt érezzünk egy új feladat vagy szokás elkezdéséhez, mert azt hisszük, ez a feltétele a cselekvésnek, ez az első lépés az úton. Megrekedünk abban a csapdában, hogy az agyunkat elöntő dopaminfröccsre várunk, vagy régiesebb kifejezéssel arra, hogy homlokon csókoljon a múzsa; azt remélve, hogy ez majd megadja a szükséges lendületet, motivációt ahhoz, hogy edzeni menjünk vagy elkezdjünk angolul tanulni. Pedig mindannyian tudjuk, hogy ez az érzés ritkán jön. Azt hisszük, hogy örömöt, kedvet, lendületet kellene éreznünk egy cselekvés elkezdésekor, és ha nem érezzük ezeket, akkor halogatunk, kifogást keresünk és megindokoljuk, hogy miért is nem cselekszünk.

Sokan valószínűleg úgy képzelik, hogy a sikeres emberek mindig kedvvel végzik a feladataikat, majd kicsattannak a motivációtól. Rubint Réka bizonyára minden este örömmel indul futni és Mark Zuckerberg alig bírja kivárni a másnap reggelt, hogy ismét a Facebook birodalma ügyeivel foglalkozhasson. Talán kiábrándító, de ez nem így van. Segíts magadon, Isten is megsegít – tartja a közmondás és valóban: a sikeres, motivált ember csakis abban különbözik a halogatótól, hogy tudja, hogyan vegye rá magát a feladatai elvégzésére. 

Hogyan vegyük rá magunkat?

Vegyük például a nagytakarítást. Ki szeret nagytakarítani? Valószínűleg senki. Mégis mindenkinek valamilyen módon rá kell vennie magát, hogy megtegye, ellenkező esetben előbb-utóbb megeszi a kosz. A tapasztalatok szerint alapvetően kétféle módon szokott megvalósulni a „projekt”. Az első esetben csak szimplán takarítgatunk egy szombati napon, nem is gondolunk nagytakarításra. Épp port törlünk, amikor meglátjuk, hogy a legfelső könyvespolcról egy porcica néz ránk. „Na ezt még gyorsan letörlöm, ha már épp törölgetek!” – gondoljuk, és előkapjuk a létrát. Felmászunk a létrára, de közelről észrevesszük, hogy pókhálós a plafon. „Ha már előszedtem a létrát, gyorsan lepókhálózok” – gondoljuk, és már tesszük is, majd délután négykor azt vesszük észre, hogy fényesre takarítottuk a nagyszobát. 

A másik lehetőség, hogy felkészülünk. Megvesszük a szükséges tisztítószereket, mindenkit elküldünk otthonról, szabadnapot veszünk ki, és mivel tudjuk, hogy egy napunk van mindennel végezni, reggel 7-kor már a létra tetején állunk.

Az elmélet is igazolja a tapasztalatokat: a szakértők szerint is ez a két módszer a leghatékonyabb a halogatás leküzdésére.

1.     Kezdjük el!

 Ezek szerint a lényeg a cselekvés, az első lépés megtétele. Például James Clear, a Libri kiadásában megjelent Atomi szokások című könyv szerzője szerint a legnagyobb ellenállás bármilyen típusú új feladat esetén a legelején, a kezdéskor várható. Nincs kedvünk elindulni futni, nem akarunk leülni írni, vagy elkezdeni a nagytakarítást. De ha csak azt a célt tűzzük ki magunk elé, hogy befűzzük a cipőnket és kimegyünk az ajtón, vagy csak kinyitjuk a laptopot és írunk pár sort, vagy a takarítós példánál maradva csak gyorsan letöröljük a felső polcon lévő porcicát, akkor könnyen azon kapjuk magunkat, hogy jókedvűen rójuk a köreinket, fél óra alatt írtunk egy oldalt, vagy már épp az ablakot mossuk. Elkezdjük, és már ott is van velünk az energia, a motiváció, amit annyira vártunk és kerestünk.  Az agyunk elkezd dolgozni, megadva azt a motivációt, amelyre a feladat megkezdése előtt vágyakoztunk.

A másik szakértő, David Allen 2 perces szabálya szerint is új szokást úgy a legkönnyebb kialakítani, ha csak a feladat első 2 percére koncentrálunk. Ha elkezdtük, utána megjön a motiváció hulláma!

A fent idézett két szerző tehát lényegében ugyanazt állítja, amire egyébként tapasztalati úton már régen rájöttek az emberek, amint azt az alábbi, régi közmondások, idézetek is bizonyítják. 

„Evés közben jön meg az étvágy.” (közmondás)

„Csináld a dolgot, és lesz energiád a megtételéhez.” (Ralph Waldo Emerson)

„A cselekvés hozza meg a lelkesedést és a cselekvés során bukkannak fel új lehetőségek. Vágj bele!” (Andrew Matthews)

2.     Ütemezzük be!

A legjobb múzsa a határidő, tartja a mondás, és ez is milyen igaz! Ahelyett, hogy arra várnánk, hogy kedvünk kerekedik egy feladat elvégzéséhez, ütemezzük be a napunkba! Gondoljuk át, mikor tudjuk a legkönnyebben, legegyszerűbben elvégezni, és írjuk be a naptárunkba egy konkrét és pontos időponttal együtt. Már ettől az egyszerű művelettől átkattan valami a fejünkben, és elkezdjük a feladatot tényként, és nem lehetőségként, választható opcióként kezelni, függetlenül attól, hogy van-e hozzá kedvünk vagy sem. 

Például elhatározzuk, hogy többet próbálunk tenni a bolygónkért, és hetente háromszor szupermarket helyett a piacon vásárolunk. Írjuk be szerda és péntek 14 órához, hogy piac. Ezzel az agyunk rögzíti ezt a tennivalót. Ez az a két nap, amikor hosszabb ebédszünetet tudunk tartani, és megejthetjük a közeli piacon a bevásárlást. A bejegyzés segít, hogy szerdán kettőkor valóban a piacon legyünk, és ne a kolléganőnkkel kávézzunk épp egy árnyas cukrászdában. 

Mivel a szokásaink rabjai vagyunk, az ismétlődő cselekvés megerősíti a megfelelő idegpályákat az agyban, így könnyebben mélyülnek szokássá a hasznos cselekvéseink. (Új szokások kialakításáról itt olvashat bővebben.)

Ha nagyon-nagyon nem akaródzik a tervezett dologhoz hozzákezdeni, segíthet, ha meghatározzuk, hogy milyen hosszan, meddig kell csinálnunk. Például gyorsan beugrom a piacra, csak húst és zöldséget veszek, akkor még lesz időm kávézni is. Különösen hasznos ez a módszer a valami ellen kézzel-lábbal tiltakozó gyerekeknél. Ha megbeszéljük velük, hogy egy nincs hozzá kedvem dolgot csak 20 percig kell csinálniuk, utána abbahagyhatják, ha akarják, akkor sokkal könnyebben rávehetők bármire, például az olvasásra vagy rendrakásra. Sokszor a fentieknek megfelelően a cselekvés közben megjön a kedv is – ám ha mégsem, akkor is a cselekvés elkezdésével tettünk egy lépést a szokássá válás felé.

Gyakran megengedjük magunknak azt a luxust, hogy a körülmények és az érzelmek befolyásolják a remélt feladatok elvégzését. Pedig következetes rutinnal egy idő után a testünk kis túlzással magától végzi a feladatait. A motiváció tehát kevésbé múlik azon, hogy elegendő kedvünk vagy energiánk van-e egy feladat elvégzéséhez, sokkal inkább azon, hogy megértettük-e, hogyan működik a testünk, és ezt a tudást a céljaink elérésének szolgálatába állítottuk-e. 

Forrás:

http://www.flowakademie.com/new-blog/2015/7/13/das-missverstndnis-mit-der-motivation

https://addicted2success.com/motivation/the-myth-of-motivation-how-to-get-unstuck/