2022. március 11

A motiváció – ami előre visz

A motiváció alapfeltétele bármilyen változásnak, egyfajta hajtóerő az életben.   

Számos definíciója között válogathatunk. 

1. Ok vagy okok arra, hogy valaki egy bizonyos módon cselekedjen. 

2. Az egyén általános vágya vagy hajlandósága valamire. 

3. Az a folyamat, ami elindítja és fenntartja a célorientált viselkedést. 

Röviden a motiváció egy belső erő, energia, ami előre visz és segít a céljaink elérésében. Ahogy az autó sem indul el benzin nélkül, úgy az ember sem tesz semmit (valamilyen tudatos vagy tudattalan) motiváció nélkül. Éppen ezért az életben való boldogulást erősen befolyásolja, hogy mennyi van nekünk belőle. 

 

Többféle motiváció létezik: megkülönböztetik a külső és a belső motivációt, valamint a motiváció hiányát.

A motiváció hiánya (amotiváció) – Ilyenkor az ember teljesen passzív, nem csinál semmit; vagy amit tesz, abból hiányzik a cél, a szándék, a meggyőződés, ezért csak teng-leng a világban. Ez általában akkor fordul elő, ha az egyén számára nincs értéke az aktivitásnak, nem érzi úgy, hogy képes lenne megállni a helyét, vagy úgy véli, hogy nem érhető el általa a kívánt eredmény. A hosszútávú motivációhiány a depresszió vagy a kiégés egyik jele is lehet.

A külső motiváció – egy olyan külső tényező (pl. iskolai osztályzat, pénz, jutalom) vagy tevékenység (pl. dicséret), amelynek célja valamilyen eredmény elérése. Ez lehet pénz, hírnév, megfelelő jegyek az iskolában, büntetés elkerülése stb.

A külső motiváció is sok esetben hasznos lehet, de – mivel külső feltételhez kötött – a feltétel megszűnése után véget is ér. Nagyon hasznos lehet viszont akkor, ha egy olyan feladatot kell elvégeznünk, amit nem élvezünk, de túl kell esnünk rajta. Ügyesen alkalmazva hatékony eszköz, de a tartósan kiváló teljesítményhez valami más is kell.

A belső motiváció ezzel szemben egy belső tűz, késztetés, ösztönző erő, hogy megtegyünk valamit. Csak úgy, mert örömünket leljük benne, mert hasznosnak találjuk, egyszerűen, mert szeretjük. Ez a fajta hajtóerő sokkal erősebb, mint a külső. Nem külső körülményhez kötött, mindig kéznél van. Intenzitása nem feltétlenül állandó, de mindig jelen van.

A belső motiváció kialakításának kezdő lépése az, hogy elengedjük a külső motivációkat és átadjuk magunkat egy tevékenységnek, amit szeretünk csinálni. Sem pénzt nem várunk érte, sem dicséretet, egyszerűen csak csináljuk a magunk örömére. 

 

Miért nincs meg a kellő motivációnk?

Semmihez nincs kedvünk, legszívesebben egész nap a kanapén hevernénk? Halogatjuk teendőinket, nem bírjuk elkezdeni sem; fásultak vagyunk és kedvetlenek? Valószínűleg az alábbi okok egyike állhat a háttérben.

 

- Nem érezzük elég fontosnak a dolgot, vagy úgy érezzük, semmi közünk nincs hozzá, sőt semmi értelme az egésznek.  Ez esetben pedig annak sincs jelentősége, hogy elvégezzük-e a feladatot vagy nem. 

- Nem tudjuk, hogy mi a pontos feladat, hogy mit és hogyan kellene csinálni. Lehet ez egy munkahelyi megbízás vagy bármilyen teendő a háztartásban, a motivált cselekvéshez fontos pontosan tisztában lenni az elvégzendő feladattal.

- Egyszerűen túlterheltek és fáradtak vagyunk. Egy kiadós alvás, pár nap szabadság után szerencsére ismét tettre késznek érezzük majd magunkat. 

- Félünk a kudarctól.  Ez a nem cselekvés egyik leggyakoribb oka. Pedig mindenki útját kudarcok kísérik, a legsikeresebb emberekét is. Csak az a kérdés, hogyan tekintünk rájuk. Ne úgy nézzük, hogy alulmaradtunk egy helyzetben, hanem úgy, hogy mit tanultunk ebből, mi az, amit hozzánk tett. A kudarc a tanulási folyamat része, a segítségével fejlődhetünk, változhatunk. Winston Churchill szavaival: „A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: csak az számít, hogy van-e bátorságunk a folytatáshoz.” 

- Valamilyen feldolgozatlan érzelmi probléma áll a háttérben. Lehet, hogy csak rossz napunk van, amikor semmi se sikerül, vagy az is, hogy rossz híreket kaptunk. De ha hosszú ideig érezzük magunkat enerváltnak, kedvetlennek, könnyen lehet, hogy valamilyen komolyabb érzelmi probléma áll a háttérben. Ha úgy érezzük, egyedül nem tudunk megbirkózni vele, forduljunk pszichológushoz. 

A motiváció általában akkor kerül terítékre, ha úgy érezzük, hogy épp többre lenne szükségünk belőle, ha valamilyen területen elakadtunk az életünkben. Munka, karrier, tanulás, sport, egészséges életmód kapcsán említik a legtöbbször. Érdemes lehet elgondolkodnunk rajta, hogy miért is szeretnénk az adott tevékenységet végezni, amihez motivációt igyekszünk gyűjteni. Miért akarok elkezdeni futni, miért szeretnék másik munkát, mi a célom a tanulással és így tovább. Ha ezt a kérdést sikerül megválaszolni, tisztábban látjuk a célt, és így könnyebben átjuthatunk a holtpontokon. Bármelyik típusú motiváció lehet hasznos és érvényes, az a kérdés, hogy számunkra melyik az éppen legmegfelelőbb. Nincs jó vagy rossz választás, a helyzettől és körülményektől függően bármelyik jó szolgálatot tehet. 

A Motivators csapata szívesen áll a rendelkezésére, ha tanácsra, pár bíztató szóra van szüksége olyan emberektől, akik saját területükön már bizonyítottak. Engedje meg, hogy Önt is motiválják! Válasszon lehetőségeinkből!