A motiváció olyan, mint az elásott kincs: mindenki szeretné meglelni, többet birtokolni belőle, csak éppen nem egyszerű megtalálni. Talán ismerősek a hasonló helyzetek: Ma egyszerűen nem tudom rávenni magam, hogy elinduljak futni. Holnaptól tényleg beépítem a reggeli rutinba a fekvőtámaszokat, de ma még nincs időm rá. Itt a nyár, le kellene adnom pár kilót, de eddig még sosem sikerült tartósan életmódot váltani. 

Adódik tehát a kérdés: mi a titkuk azoknak, akik elérik a céljaikat, akik ki tudnak tartani? Mi hajtja, mi motiválja őket – és leginkább: honnan szerzik be ezt a belső hajtóerőt, hogyan tudjuk mi is utánuk csinálni?

Hol keressük?

Ha őszinte érdeklődéssel és szenvedéllyel foglalkozunk valamivel, azt nem érezzük tehernek, szinte repül közben az idő. A belső motiváció éppen ezért talán a legnagyobb hajtóerő az életben, nem véletlenül szeretne belőle jó sokat mindenki. Van, aki tisztában van azzal, mely tevékenységek szereznek neki örömet, de nem is gondolnánk, milyen sok ember van, aki nem tud arra a kérdésre válaszolni, hogy mi viszi őt előre az életben. Sok cégvezető, vagy önmaguk és mások iránt felelősséget érző ember szeretné megtalálni az egyetlen suhintással mindenkit motiváló varázspálcát, de rá kell jönni, hogy ilyen nem létezik. Újra és újra csak az emberrel, önmagunkkal találjuk szemben magunkat, amikor a motiváció forrását keressük.  

A rossz hír az, hogy a motivációt nem adják könnyen, csak személyiségünk mélyrétegeiben találhatjuk meg, oda leásni pedig kemény munka. Aki a munkát nem hajlandó beletenni, az egész életében csak keresni fogja: úgy önmagát, mint a valódi motivációit. 

Vissza önmagunkhoz

Mi segíthet ilyenkor? Kezdésként például lassuljunk le. Rohanó világunkban, az információáradatban gyakran már a gondolatainkat sem halljuk. Igyekszünk minden „üres” percet valamivel (zenehallgatás, mobilozás, sorozatnézés stb.) kitölteni, mintha menekülnénk önmagunk elöl. Ne tegyük. Üljünk buszra, kibámulva az ablakon; igyunk meg egy kávét a teraszon szép lassan kortyolgatva; feküdjünk le a fűbe és nézzük az eget. Előbb-utóbb jönnek majd a gondolatok, a félelmek és a vágyak. Ez pedig a változás feltétele és kezdete.

Ha hagyunk időt, hogy a gomolygó érzéseink, gondolataink leülepedjenek, akkor szép csendben kiforrnak, mint a bor, és egyszer csak meg tudjuk majd fogalmazni magunknak, hogy mire vágyunk, mit szeretnénk változtatni az életünkben. Legyen az egy új munkahely, egészségesebb életmód, egy új hobbi kipróbálása, egy utazás vagy bármi egyéb. Ez a vágy lesz az útjelző tábla, amely megmutatja, hogy merre induljunk. Vagy ismét csak Babits szavaival élve: „...minden vágyad az Isten szava benned / mutatva, hogy merre rendelte menned.”

Sajnos, ilyen-olyan okból kifolyólag sokan nem jutnak el idáig. Nem ismerik fel belső szükségleteiket, nem tudják szavakba önteni és ezáltal tudatosítani ezt a vágyat, amit akár motivációnak is nevezhetünk. Pedig a saját motivációnk ismerete és megnevezése az alapvető feltétele annak, hogy elinduljunk a változás útján.

A másik csapda, hogy felfedezni vélünk magunkban bizonyos vágyakat, ám azok nem is a sajátjaink. Bizony, a környezetünk nyomása, a ránk nehezedő elvárások befolyásolhatják, irányíthatják a vágyainkat anélkül, hogy ennek tudatában lennénk. 

Mit lehet ilyenkor tenni? Mi segíthet kicsit közelebb kerülni önmagunkhoz, felismerni a saját vágyainkat? Nem kell nagy dolgokra gondolni. Elsősorban az segít, ha hagyunk magunknak üres perceket, amikor nem teszünk semmit – se hasznosat, se haszontalant. Nem a közösségi oldalakat pörgetjük például a villamoson ülve, hanem nézzük a házakat, az épületeket, az utasokat. Nagyokat sétálunk, kirándulunk, kerékpározunk, vagy valamilyen monoton tevékenységet végzünk (pl. kötünk, zöldséget szeletelünk vagy kapálunk). Segíthet az is, ha szabadjára engedjük a kreativitásunkat (barkácsolunk, színezünk, festünk stb.). Előre vihet egy belső vizsgálat is, amelyben kicsit elbeszélgetünk önmagunkkal, megpróbálunk megválaszolni nehéz kérdéseket. Például az alábbi kérdések átgondolása senkinek nem árt. Aki úgy érzi, hogy tisztában van az érzéseivel, vágyaival, még az is rácsodálkozhat, hogy nem is olyan könnyű válaszolni néhányra. 

Kérdések a tisztánlátáshoz: 

·       Mi motiválja leginkább a reggeli felkelésre?

·       Mely tevékenységekben látja a legtöbb értelmet?

·       Miért választotta a hivatását?

·       Melyik projektjében mutatta a legnagyobb kitartást?

·       Mire vágyik leginkább az önben élő gyermek?

·       Mi inspirálja önt?

·       Mik a szenvedélyei?

·       Mik a kedvenc tevékenységei és miért?

·       Mi frusztrálja önt, és mit csinál ilyenkor?

·       Mi mérgesíti fel?

·       Mit szeretne megmozdítani vagy megváltoztatni a világban?

·       Milyen üzenetet küldene a világnak?

·       Mit kívánna a jó tündértől, ha lenne három kívánsága?

·       Melyik szakmai helyzetben volt utoljára igazán boldog és miért?

·       Melyik élményt szeretné újra átélni?

·       Mit tenne, ha egy évig továbbra is fizetést kapna anélkül, hogy dolgoznia kellene?

·       Mi volt a legőrültebb dolog, amit valaha csinált?

·       Ha minden lehetséges lenne, és bármit megtehetne – mit tenne?

Előfordulhat, hogy néhány kérdés nem tűnik túl észszerűnek. Nem is kell annak lennie, hiszen a motivációnk sokkal inkább a zsigereinkből fakad, mintsem az elménkből. Hagyjuk tehát, hogy az érzelmeink inspiráljanak és vezessenek személyes motivációnk keresésében.

Következő bejegyzésünkben arra keressük majd a választ, hogy ha már megtaláltuk magunkban a motivációt, hogyan tudjuk tényleg megvalósítani a kitűzött céljainkat.